Egy új kis élet születése megannyi új kihívást hoz a pár életébe. Új szerepbe kerülnek, anyává és apává kell válniuk. Igazi partnerekké, akik felosztják egymás között a csöppség és a ház körüli teendőket. Megannyi új, megoldandó feladat vár rájuk, amivel korábban nem szembesültek.
És fene gondolta volna, hogy az öltöztetés ilyen bonyolult tud lenni. A megszokott “vajon hány réteg kell a kis burgonyámra ahhoz, hogy se ne fázzon meg, se nem hevüljön túl” állandósága mellett én meglepődve tapasztaltam, hogy maga az öltöztetés folyamata is rázós. Mert egyrészt, egy újszülött nem tudja megtartani a fejét. Következésképp minden fejen átbújtatós body egy rémálom ebben az időszakban (jelzem, később is).
Másrészt, a kisded nem csípi, ha fedetlenül van a mellkasa, akár csak pár másodpercre is. Erre a nagyöregek azt mondják, hogy hát akkor csak le kell takarni egy textilpelussal, de ezek az illetők nem találkoztak a kisgyermekek másik tulajdonságával, azzal, hogy hajlamosak mozogni. Utóbbi amúgy még több komplikációt tud magában hordozni.
Én, talpraesettnek mondott, ámde friss anyukaként meglepődve tapasztaltam, hogy mind az öltöztetés, mind a peluscsere valahogy mindig panaszos nyöszörgéssel vagy sírással zárult, hiába rövidítettem a köridőmet hétről hétre. Jó, hát akkor ragaszkodjunk a legpraktikusabb darabokhoz, body-rugdalózó napközben otthonra tökéletes lesz, nem kell erőltetni a csinosabb darabokat.
Rövid időn belül a body is kikopott a ruhatárból nálunk, mert csak plusz macera, és nem volt hideg a lakásban. A rugdalózók összepatentolása egyre jobban ment, de lett egy ősellenségem, amit soha de soha nem tudtam leküzdeni. Még színkódos patentokkal sem.
Ez nem más mint a láb közötti rész összepatentolása, nehezítésképpen éjszaka, félsötétben, és/vagy sírva rugkapáló gyereken. Nehézségi fok szabadon választható és kombinálható ezen verziók közül.
Utálomutálomutálom. Nevetséges, hogy maga a popsitörlés-krémezés-pelusrácsatolás folyamata rövidebb, mint a testen végigfutó kismillió patent gondos összeillesztése és a láb közötti katasztrófaövezet helyes megfejtése.
Jó, semmi gond, valahol biztos lehet cipzáros rugit venni. Aha… ha épp lábfej nélkülit szeretne az anyuka, simán. Lábfejes pamutot már nehezebben. Mindegy, találtam egy csak közepesen csúnyát, és hát instant szerelem volt. Volt. Amíg a lányom bele nem nőtt. Onnantól már nem csak a csupasz mellkas a gond egy egyszerű peluscserénél is (mivel ugye ki kell cipzározni a tetejétől az aljáig a gyermeket), hanem hogy az egyik lábát, amelyik oldal cipzártalan, bele kell feszegetni a ruhába… Neeem, ez nem mókás, mégsem ez lesz a gordiuszi csomó.
Azt hittem, csak én vagyok ilyen ügyetlen. Ott álltam egy rakat megörökölt ruhácska felett, és volt 5 darab, amit tudtam praktikusan használni, azt is alacsony hatásfokkal. Elkezdtem megkérdezni más szülőket, hogy ők hogyan oldják meg ezt, a csak apróbetűs részben szereplő, ám általában említésre nem kerülő problémát, miszerint a csecsemőre mégis kellene valami ruhaneműt varázsolni.
És ekkor ért a nagy meglepetés: veterán anyukák és apukák 2-3-x gyerekkel mondták, hogy “jaj, hát ezt én is rühellem, éjszaka lehetetlen a patentokat leküzdeni”. Ekkor kezdtem el gondolkozni, hogy talán nem is bennem van a hiba, hanem a “rendszerben”.
A férjem, újdonsült nevén Apa, elmélete az, hogy a babaruhákat gyermektelen férfiak tervezik. Csak legyintettem rá, aztán találkoztam egy modellezővel, aki, szörprájz, egy gyermektelen férfi volt… A sok kis fulladásveszélyes díszítés, gombok, háton lévő patentok tényleg elgondolkodtattak, hogy akik általában tervezik a sorozatgyártásra szánt babaruhákat, vajon öltöztettek-e már maguk gyermeket.
Plusz ugye előfordulnak balesetek. Az is új információt jelentett számomra, hogy a csecsemők bélsara milyen színárnyalatban tud pompázni, és ha egyszer összekeni a ruhaneműt, kis esély van a maradéktalan eltüntetésére…mert ugye történelmileg hófehérek ezek a ruhadarabok. Oké, régen a textilfestékek tényleg tartalmazhattak allergéneket, de ma már sokkal kifinomultabb nyomtatási eljárások vannak (erről majd egy másik bejegyzésben részletesebben), ergo nem éri meg kockáztatni, hogy pár használat után használhatatlan legyen a rugdalózó a derékon húzódó sárga csík miatt.
No meg talán érdemes olyan mintákat használni, amiken nehezebben látszik a kosz. És SZÍNEKET. A szürke és a bézs önmagában nem az örömteli gyermekkort juttatja eszembe, hiába az a divat… A hófehér bababőrhöz úgy láttam, a finomabb árnyalatok illenek a harsány színek helyett. Azoknak is meglesz az idejük. Hohó, mikor például elkezdenek maguk eszegetni, másnéven mindent összekenni a környezetükben más kimoshatatlan színekkel. Akkor szintén hálát tud adni az égnek a tapasztalatlan anyuka, ha nem kell minden etetésnél szívrohammal kísérnie a kanalazási kísérleteket (, mert ugye nem minden gyerek hajlandó elviselni a nyakában az előkét. Ugye…).
De persze semmi nem egyetemleges, minden gyermek más, minden anyuka más, minden család más, ezek az én megéléseim voltak. Viszont úgy érzem, másnak is hasznára válhat, ha ebből kiindulva létrehozok valami újat, ami segit, ami hosszan hordható, ami kevésbé terheli a környezetet. Ezért indultam el a vállalkozólét rögös útján, hogy a családalapítással járó új szerepkörök mellé egy másik, kiszámíthatatlan kihívásokkal járó, számomra még ismeretlen szerepet is a nyakamba vegyek (biztos százas vagyok?).
Hozzászólások